6. rész

Kedves olvasók! Szokásomhoz híven most is ajánlani fogok egy dalt ehhez a részhez. Jó olvasást!

Felébredtem az ágyamban, Larry ott ült.
-Lemaradtam valamiről? - tettem fel a sorsdöntő kérdést. ,,Uh! Valamibe beütöttem a fejem" emlékeztem vissza.
-Igen. Mire emlékszel?
-Tartottam a kést és... neki mentem a falnak... mert te neki löktél - jutott eszembe.
-Aha.
-Mit csináltál?
-Tudod, Hell esténként nem dolgozni járok. Mármint dolgozni, csak nem azt amit mondtam. A bár amiről azt hiszed, hogy a munkahelyem igazából nem is létezik.
Remélem ez egy álom!
-Figyelj! Ú hogy mondjam el? Meg van! 6 hónappal ezelőtt tényleg egy bárban dolgoztam. Találkoztam egy lánnyal. Nagyon megfogott! Leálltam vele dumálni. Mondta, hogy tudja, hogy démon vagyok, de azt is tudja, hogy még nem öltem embert - várt egy kicsit, de nagy, kidüledezett szemeknél többet nem kapott. Zavartan folytatta. -Azt is mondta, hogy itt az ideje. Kinentem vele a bár elé. Ott ült egy matt részeg csöves. A lány elővett egy kést. Szúrd le! mondta. Hát leszúrtam. Áh! Az az érzés! Mintha bedrogoztam volna. Mámorító volt! Úgy éreztem, hogy erősebb vagyok és tényleg, egyre erősebb lettem!
-Egyre erősebb?! Azaz te több embert is öltél???
-Hát...ja. Emily, az a lány akiről meséltem, bemutatott a haverjainak. Jó arcok. Majd elmentem velük bandázni és khm... volt pár áldozat.
-KI VAGY TE?!! LARRY TE MI A FRANCOT MŰVELSZ??? - akadtam ki. -Mióta ismered azt a r*bancot?
-Emily nem r*banc! - vette azonnal védelembe.
-Akkor is! Mióta ismered?
-6 hónapja.
-És engem?! ENGEM NEM PONT HAT HÓNAPJA ISMERSZ! ENGEM 17 ÉVE ISMERSZ!! - Úgy éreztem, hogy az ideg összeroppanás szélén ingadozok.
-Hell. Értsd meg!
-Baromira megértem, hogy egy cafka, miatt hazudtál a nővérednek és ki tudja hány embert öltél meg, hol ott azt sem tudtad, hogy kik ők!!!
-De tudtam... A FŐNÖK mondta, hogy kiket kell kinyírni.
-Á! HOGY A KIBASZOTT FŐNÖK MIATT LETT AZ ÖCSÉM BÉRGYILKOS?! Mindent értek - Larry lesütötte a szemét.
-Ne beszélj így a főnökről!
-Jajj! Elnézést, azért... Miért is? Mert ez A FŐNÖK, olyan ,,nagy" főnök, hogy másokkal öleti meg azokat, akiket nem kedvel! De tényleg! Én kérjek elnézést! Ne találkozz többet Emilyvel!
-Oké - belenézett a szemembe. Az arcom felforrósodott és úgy éreztem, mintha a nyakam köré tekernének egy kötelet egyre szorosabban.
-Larry... - távolodtam el tőle esetlenül. Letérdeltem, mintha parancsoltak volna nekem.
-Kérj bocsánatot! - hallottam egy ismeretlen, mély hangon.
-Larry! - sipítottam tiszta erőmből, de így is gyenge voltam. Ez az erő más volt. Teljesen gonosz és legyőzhetetlen. A halál neki játék. Ő volt az. Felismertem.
Újból az ágyamban feküdtem. Larry szintén ott ült. Arcára a kétségbeesés és a tehetetlenség ült ki. Nem haragudtam rá.
-Jól vagy?
-Én... Én! Láttam az arcát! Larry! Láttam! - mondtam zihálva.
-Láttad?
-De pech, hogy nem emlékszek rá! Akkor még fel is ismertem!
-Ki volt az??? - úgy látszik nagyon felizgatta a téma.
-Nem emlékszem - válaszoltam csalódottan. -De térjünk vissza az elejére! Arra a srácra! Mit csináltál vele?
-Neve: Fred McFly. Felt. Mivel a McFly famíliából származik, így a képessége a repülés - egy perc erejéig elképzeltem, hogy milyen jó lenne repülni tudni, de ez csak álom legalábbis nekem. -Te ott álltál én meg hirtelen megjelentem és egy másik kést a vállába szúrtam.
-De a felteknek attól semmi bajuk nem lesz, vagyis ezt simán túléli.
-Tudom, nem akartam megölni. Mi démonok a fájdalomból táplálkozunk, nem a halálból.
-Na ne mond! - horkantam fel, mert azért ezt én is tudtam.
-Jól van - mosolyodott el -Egy darabig nem látunk itt semmilyen lényt - kérdően ránéztem - rajtunk kívül.
-Mennyi az idő?
-Hajnali hat óra.
Ezt meghallván gyorsan visszafeküdtem aludni. Este hét óra felé felkeltem. Suttogást hallottam a konyhából. Óvatosan hallgatózni kezdtem. Az egyik férfi minden bizonnyal Larry, a másik pedig...