4. rész

4 követő egy nap alatt... Nem semmi! Nagyon köszönöm nektek, hogy nem csak követtek, hanem még hozzá is szóltok a bejegyzéseimhez! KÖSZÖNÖM!!! <3 <3 Nem akarom rátok erőltetni, csak javaslom, hogy ezt a zenét hallgassátok olvasás közben, mert tudni kell, hogy ezt hallgattam írás közben és magam elé képzeltem a történéseket is :) 

 Két másodperc erejéig felmértem az esélyeimet és azt, hogy mit tudnék tenni. A következőre jutottam:
Feltehetőleg férfi az illető, mert férfi cipő van rajta, a markolása is elég férfias és a felém nyújtott keze pedig túl nagy egy női kézhez viszonyítva. Tehát az esélyeim lecsökkentek vele szemben.
Lehetséges teendőim:
a.) ODA rúgok
b.) Felnézek
c.) Valami más
,,Nincsen sok időm így sietnem kell" gondoltam és lassan felnéztem. Belenéztem a fekete szemébe. Hosszasan néztem, elvesztem a tekintetében. Még életemben nem láttam olyan szempárt! A férfi inkább fiúnak nevezhető. Sötétbarna, csurom vizes hajáról cseppek potyogtak le ritmusosan, lélegzet vétele látszott a levegőben, amit lassan ki, majd befújt. De valamiféle felindulásból szembe köptem, mire ő azonnal az arcához kapott így kiesett a kezéből a kulcs, amit elkaptam. Tudtam, hogy utol érne ezért gyomorszájon ütöttem... és igen, a biztonság kedvéért még ODA is rúgtam egy nagyot. A srác lerogyott. Szemében a megdöbbenést véltem látni, de utána elmosolyodott és elkezdett nevetni. Én már akkor a kulcsot a zárba próbáltam belegyömöszölni, ami aztán végül megadta magát. Amilyen gyorsan csak tudtam bezártam magam mögött az ajtót és felrohantam a II. emeletre, ahol lakunk. Kitekintettem az ablakon. A fiú még mindig ott állt totálisan elázva. Kezével felém intett, mintha barátok lennénk. Mivel mérges is voltam meg fáradt is, az ablakhoz nyomtam a középső ujjamat és tátogva azt mondtam, hogy: ,,Kapd be!" A bájos csevegésünket követően berontottam a házunkba, amit egy igen hangos ajtó becsapás követett, a szomszédok nagy örömére. Ledobtam a nedves cuccaimat a földre és lehuppantam a kanapéra tévézni. Megéheztem, ezért vittem magamhoz egy tál popcornt. Ding-dong! Visszhangzott a lakásunkban a csengőnk hangja. Felpattantam gyorsan és félhangosan mondogattam magamnak, hogy csak ő ne, csak ő ne... Hogy megnyugodjak elvettem az asztalon heverő kést. Persze tisztában vagyok azzal, hogy úgysem tudnám megölni, de egy próbát megér. DING-DONG!!! Hallottam meg mégegyszer a csengőszót.
-Nincs más hátra, mint előre! - mondtam nevetve magamon és kinyitottam az ajtót. Ott állt Larry.
-Még soha nem örültem neked ennyire! - és már ugrottam is volna a nyakába, de ő ellökött magától. -Mi van?!
-Már bocs, de te akarsz leszúrni egy késsel. Vagyis nincs jogod a felháborodásra! - kacsintott rám és félre is lökött.
-Találkoztam egy feltel! - jelentettem ki "hisztérikusan". Mind ketten röhögésben törtünk ki. Nem tudom miért, de annak nagyon örültem, hogy az öcsémmel nevetek egy olyan dolgon ami a legkevésbé sem vicces.
-Van valamilyen kaja? - ült fel a konyhapultra,
-Aha - csúsztattam oda a popcornos tálat.
-Ehhez kellett a kés? - nézett rám csillogó szemekkel.
-Azt hittem, hogy a felt az.
-Hát hogyne!
-Tényleg találkoztam eggyel! - magyaráztam Larrynek, de már én sem nagyon hittem magamnak.
-Jó elhiszem! - jelentette ki nagy megdöbbenésemre. Felvontam az egyik szemöldökömet.
-Tényleg! Mert, ha belegondolsz mindennapi dolog egy feltel találkozni és azt túl élni - most már hallottam egy kis cinizmust a hangjában. Kár, hogy először tényleg azt hittem, hogy hisz nekem.
-Na jó észlénykém! Mit nézzünk a TVben? - tettem túl magam Larryn. DING-DONG. Egyszerre kaptuk fel a fejünket. Tudtam, hogy ami az ajtó előtt vár, teljes mértékben fel fogja forgatni az eddigi életemet. És milyen igazam volt!