6. rész

Kedves olvasók! Szokásomhoz híven most is ajánlani fogok egy dalt ehhez a részhez. Jó olvasást!

Felébredtem az ágyamban, Larry ott ült.
-Lemaradtam valamiről? - tettem fel a sorsdöntő kérdést. ,,Uh! Valamibe beütöttem a fejem" emlékeztem vissza.
-Igen. Mire emlékszel?
-Tartottam a kést és... neki mentem a falnak... mert te neki löktél - jutott eszembe.
-Aha.
-Mit csináltál?
-Tudod, Hell esténként nem dolgozni járok. Mármint dolgozni, csak nem azt amit mondtam. A bár amiről azt hiszed, hogy a munkahelyem igazából nem is létezik.
Remélem ez egy álom!
-Figyelj! Ú hogy mondjam el? Meg van! 6 hónappal ezelőtt tényleg egy bárban dolgoztam. Találkoztam egy lánnyal. Nagyon megfogott! Leálltam vele dumálni. Mondta, hogy tudja, hogy démon vagyok, de azt is tudja, hogy még nem öltem embert - várt egy kicsit, de nagy, kidüledezett szemeknél többet nem kapott. Zavartan folytatta. -Azt is mondta, hogy itt az ideje. Kinentem vele a bár elé. Ott ült egy matt részeg csöves. A lány elővett egy kést. Szúrd le! mondta. Hát leszúrtam. Áh! Az az érzés! Mintha bedrogoztam volna. Mámorító volt! Úgy éreztem, hogy erősebb vagyok és tényleg, egyre erősebb lettem!
-Egyre erősebb?! Azaz te több embert is öltél???
-Hát...ja. Emily, az a lány akiről meséltem, bemutatott a haverjainak. Jó arcok. Majd elmentem velük bandázni és khm... volt pár áldozat.
-KI VAGY TE?!! LARRY TE MI A FRANCOT MŰVELSZ??? - akadtam ki. -Mióta ismered azt a r*bancot?
-Emily nem r*banc! - vette azonnal védelembe.
-Akkor is! Mióta ismered?
-6 hónapja.
-És engem?! ENGEM NEM PONT HAT HÓNAPJA ISMERSZ! ENGEM 17 ÉVE ISMERSZ!! - Úgy éreztem, hogy az ideg összeroppanás szélén ingadozok.
-Hell. Értsd meg!
-Baromira megértem, hogy egy cafka, miatt hazudtál a nővérednek és ki tudja hány embert öltél meg, hol ott azt sem tudtad, hogy kik ők!!!
-De tudtam... A FŐNÖK mondta, hogy kiket kell kinyírni.
-Á! HOGY A KIBASZOTT FŐNÖK MIATT LETT AZ ÖCSÉM BÉRGYILKOS?! Mindent értek - Larry lesütötte a szemét.
-Ne beszélj így a főnökről!
-Jajj! Elnézést, azért... Miért is? Mert ez A FŐNÖK, olyan ,,nagy" főnök, hogy másokkal öleti meg azokat, akiket nem kedvel! De tényleg! Én kérjek elnézést! Ne találkozz többet Emilyvel!
-Oké - belenézett a szemembe. Az arcom felforrósodott és úgy éreztem, mintha a nyakam köré tekernének egy kötelet egyre szorosabban.
-Larry... - távolodtam el tőle esetlenül. Letérdeltem, mintha parancsoltak volna nekem.
-Kérj bocsánatot! - hallottam egy ismeretlen, mély hangon.
-Larry! - sipítottam tiszta erőmből, de így is gyenge voltam. Ez az erő más volt. Teljesen gonosz és legyőzhetetlen. A halál neki játék. Ő volt az. Felismertem.
Újból az ágyamban feküdtem. Larry szintén ott ült. Arcára a kétségbeesés és a tehetetlenség ült ki. Nem haragudtam rá.
-Jól vagy?
-Én... Én! Láttam az arcát! Larry! Láttam! - mondtam zihálva.
-Láttad?
-De pech, hogy nem emlékszek rá! Akkor még fel is ismertem!
-Ki volt az??? - úgy látszik nagyon felizgatta a téma.
-Nem emlékszem - válaszoltam csalódottan. -De térjünk vissza az elejére! Arra a srácra! Mit csináltál vele?
-Neve: Fred McFly. Felt. Mivel a McFly famíliából származik, így a képessége a repülés - egy perc erejéig elképzeltem, hogy milyen jó lenne repülni tudni, de ez csak álom legalábbis nekem. -Te ott álltál én meg hirtelen megjelentem és egy másik kést a vállába szúrtam.
-De a felteknek attól semmi bajuk nem lesz, vagyis ezt simán túléli.
-Tudom, nem akartam megölni. Mi démonok a fájdalomból táplálkozunk, nem a halálból.
-Na ne mond! - horkantam fel, mert azért ezt én is tudtam.
-Jól van - mosolyodott el -Egy darabig nem látunk itt semmilyen lényt - kérdően ránéztem - rajtunk kívül.
-Mennyi az idő?
-Hajnali hat óra.
Ezt meghallván gyorsan visszafeküdtem aludni. Este hét óra felé felkeltem. Suttogást hallottam a konyhából. Óvatosan hallgatózni kezdtem. Az egyik férfi minden bizonnyal Larry, a másik pedig...

5. rész

Sziasztok kedves blogolvasók! Remélem ez a rész is tetszeni fog! Örülök a sok pozitív visszajelzésnek és az újabb két feliratkozónak! A mai részhez is ajánlanék egy zenét :):

 Mitchell Kleir és öccse, Larry Kleir ma hajnalban hunyt el. A körülmények ismeretlenek. A tettes úgy szintén. A nyomozók olyan dolgokat találtak, hogy arra következtettünk, hogy az elkövető nem ember volt... 

Láttam magam előtt ezeket a sorokat. Elborzadtam. Rápillantottam Larryre. Látszólag nyugodt volt, de tudtam, hogy belül kattog az agya. 

-Na mi van? Nem nyitod ki az ajtót?

-Ja. Persze! - kaptam észbe és már el is indultam az ajtó irányába. Óvatosan lenyomtam a kilincset és erőteljesen kinyitottam. De csak egy csomag volt a földön. Letérdeltem, hogy eltudjam olvasni a feladót és a címzettet. 

-Címzett: Mitchell Kleir - vártam egy percet, mielőtt a feladót elolvastam volna. Most talán minden kiderül. -Feladó: Sátán Képző Egyetem - elakadt a lélegzetem e szavakat látván. Ez az az egyetem ahova minden jó eszű démon be szeretne jutni, de csak keveseket vesznek fel oda. Úgy látszik az egyik tanítvány én lennénk. Nagyon boldog voltam és szinte már észre sem vettem, hogy a hajamba belekapott egy kis szellő, pedig nem volt nyitva egy ablak sem. Szökdécselve mentem vissza a lakásba. Larry már türelmetlenül várt. Idegessége és aggodalma azonnal elszállt, mikor látta, hogy élek és nagyon is jól vagyok.

-Mi volt? A szomszéd át akart jönni panaszkodni, de te azt mondtad: ,,Jé! Nézze! Ott egy repülő póni!" Az öreg elhitte te pedig visszajöttél?

-Őőő... nem egészen - őszintén fogalmam sincs, hogy honnan jönnek neki ezek a hülyeségek. -Felvettek a Sátán Képzőbe - fojtottam vissza a levegőmet, úgy vizslattam az öcsémet.
-És most jön az a rész, hogy a híres felt pedig megkérte a kezedet - mindezt rezzenéstelen arccal mondta.

-Belőled kész író lesz - ültem le mellé szórakozottan. -Egyébként honnan tudtad, hogy fiú?

-Nem volt nehéz kitalálni.

-Na, ez érdekel! - s felé fordultam törökülésben.

-Oké. Mivel gondolom egyedül voltál feltűnt, hogy egy srác követ. Te el kezdtél futni erre ő is. És azért kétlem, hogy csaj volt, mert nem szúrtad volna ki azt, hogy egy lány követ - ámultam-bámultam öcsikém logikáján.

-Nem teljesen így volt. Amikor sétáltam egyszer csak a lámpák lekapcsolódtak és...

-És egy horror filmben találtad magad.

-Hülye! - böktem oldalba. -Na mindegy egyszer majd...

-Rájössz, hogy az egészet csak kitaláltad.

-Ne szólj már közbe, Larry! - kaptam fel a vizet. Durcásan mentem az elfeledett dobozhoz, ami csak rám várt. Először kicsit tétováztam, de elkezdtem kibontani. Tankönyveket, egy papírt, tollakat, az egyetem logójával díszített ünneplőt találtam benne. A papír volt a legérdekesebb, így azt vettem először szemügyre:

,,Kedves Tanítványunk!

Ebben az évben is szívesen látunk.

Tudjuk, semmi kedvet tanulni

Inkább mennél lazulni

De sokat adhat neked ez a suli

Akkor is, ha nem is akarod elhinni

Reméljük e verstől kedvet kapsz

S gimnáziumunkba látogatsz!"

Sátán Képző Egyetem

Akaratlanul is elnevettem magam. 

-Larry! Menjünk aludni!

Szó nélkül felállt és bedőlt az ágyába. Én kevésbé paraszt módra, de kényelmesen elhelyezkedtem. Z-z-z. Rezzent meg a mobilom. Kaptam egy üzenetet: Nézz ki az ablakon!

Kíváncsiságból kikászálódtam és oda vonszoltam magam. Kinyitottam az ablakot, amiből nyirkos levegő áradt. Kint állt egy srác. De ez egy másik volt. Világos haja egy kicsit felzselézte és tengerkék szemelyivel figyelt engem.

-Szia Mitchell! - indult meg az ablakunk felé. Még az a szerencse, hogy a II. emeleten lakunk.

-Ki vagy?

Váratlanul az ablakunk elé került.

-Engedj be! - kérlelt.

-Előbb a nevedet!

-Azonnal engedj be - hangja ingerült volt. Tudtam anélkül, hogy ismerném, hogy bármire képes lenne. A hátam mögül előhúztam a kést és szúrásra emeltem a kezemet.

-Ki vele! Mi a neved?

4. rész

4 követő egy nap alatt... Nem semmi! Nagyon köszönöm nektek, hogy nem csak követtek, hanem még hozzá is szóltok a bejegyzéseimhez! KÖSZÖNÖM!!! <3 <3 Nem akarom rátok erőltetni, csak javaslom, hogy ezt a zenét hallgassátok olvasás közben, mert tudni kell, hogy ezt hallgattam írás közben és magam elé képzeltem a történéseket is :) 

 Két másodperc erejéig felmértem az esélyeimet és azt, hogy mit tudnék tenni. A következőre jutottam:
Feltehetőleg férfi az illető, mert férfi cipő van rajta, a markolása is elég férfias és a felém nyújtott keze pedig túl nagy egy női kézhez viszonyítva. Tehát az esélyeim lecsökkentek vele szemben.
Lehetséges teendőim:
a.) ODA rúgok
b.) Felnézek
c.) Valami más
,,Nincsen sok időm így sietnem kell" gondoltam és lassan felnéztem. Belenéztem a fekete szemébe. Hosszasan néztem, elvesztem a tekintetében. Még életemben nem láttam olyan szempárt! A férfi inkább fiúnak nevezhető. Sötétbarna, csurom vizes hajáról cseppek potyogtak le ritmusosan, lélegzet vétele látszott a levegőben, amit lassan ki, majd befújt. De valamiféle felindulásból szembe köptem, mire ő azonnal az arcához kapott így kiesett a kezéből a kulcs, amit elkaptam. Tudtam, hogy utol érne ezért gyomorszájon ütöttem... és igen, a biztonság kedvéért még ODA is rúgtam egy nagyot. A srác lerogyott. Szemében a megdöbbenést véltem látni, de utána elmosolyodott és elkezdett nevetni. Én már akkor a kulcsot a zárba próbáltam belegyömöszölni, ami aztán végül megadta magát. Amilyen gyorsan csak tudtam bezártam magam mögött az ajtót és felrohantam a II. emeletre, ahol lakunk. Kitekintettem az ablakon. A fiú még mindig ott állt totálisan elázva. Kezével felém intett, mintha barátok lennénk. Mivel mérges is voltam meg fáradt is, az ablakhoz nyomtam a középső ujjamat és tátogva azt mondtam, hogy: ,,Kapd be!" A bájos csevegésünket követően berontottam a házunkba, amit egy igen hangos ajtó becsapás követett, a szomszédok nagy örömére. Ledobtam a nedves cuccaimat a földre és lehuppantam a kanapéra tévézni. Megéheztem, ezért vittem magamhoz egy tál popcornt. Ding-dong! Visszhangzott a lakásunkban a csengőnk hangja. Felpattantam gyorsan és félhangosan mondogattam magamnak, hogy csak ő ne, csak ő ne... Hogy megnyugodjak elvettem az asztalon heverő kést. Persze tisztában vagyok azzal, hogy úgysem tudnám megölni, de egy próbát megér. DING-DONG!!! Hallottam meg mégegyszer a csengőszót.
-Nincs más hátra, mint előre! - mondtam nevetve magamon és kinyitottam az ajtót. Ott állt Larry.
-Még soha nem örültem neked ennyire! - és már ugrottam is volna a nyakába, de ő ellökött magától. -Mi van?!
-Már bocs, de te akarsz leszúrni egy késsel. Vagyis nincs jogod a felháborodásra! - kacsintott rám és félre is lökött.
-Találkoztam egy feltel! - jelentettem ki "hisztérikusan". Mind ketten röhögésben törtünk ki. Nem tudom miért, de annak nagyon örültem, hogy az öcsémmel nevetek egy olyan dolgon ami a legkevésbé sem vicces.
-Van valamilyen kaja? - ült fel a konyhapultra,
-Aha - csúsztattam oda a popcornos tálat.
-Ehhez kellett a kés? - nézett rám csillogó szemekkel.
-Azt hittem, hogy a felt az.
-Hát hogyne!
-Tényleg találkoztam eggyel! - magyaráztam Larrynek, de már én sem nagyon hittem magamnak.
-Jó elhiszem! - jelentette ki nagy megdöbbenésemre. Felvontam az egyik szemöldökömet.
-Tényleg! Mert, ha belegondolsz mindennapi dolog egy feltel találkozni és azt túl élni - most már hallottam egy kis cinizmust a hangjában. Kár, hogy először tényleg azt hittem, hogy hisz nekem.
-Na jó észlénykém! Mit nézzünk a TVben? - tettem túl magam Larryn. DING-DONG. Egyszerre kaptuk fel a fejünket. Tudtam, hogy ami az ajtó előtt vár, teljes mértékben fel fogja forgatni az eddigi életemet. És milyen igazam volt!

3. rész

Miközben sétáltam az utcán egyre jobban besötétedett és esett is. Az utcai lámpák halványan pislákoltak, miközben néhány arra járó kocsi felcsapta a vizet. Pont mikor az eső nagyon rákezdett, az összes lámpa hirtelen lekapcsolódott. Ott voltam a nagy sötétségben. Egyedül. Legalábbis reménykedtem, hogy egyedül vagyok. Az avar lassan megroppant valaki alatt. El kezdtem futni amilyen gyorsan csak tudtam. Háromnegyed tizenkettőkor egyedül a sötétben lenni... nem túl kellemes. Futás közben azt kívántam magamban, hogy ha követnek, akkor semmiféleképpen ne egy felt* kövessen. Már láttam a tömbház ajtaját, ahol lakunk. Gyorsabbra vettem a tempót, de... huss! Egy sötét alak "ment" el melletem 120km/h sebességgel ami miatt beleestem egy pocsolyába. Azaz: tuti, hogy nem ember volt. A lépcsőn felcammogtam és elkezdtem a zsebemben a kulcsom után kotorászni. Persze, hogy kiesett az esésem közben! Visszamentem a pocsolyához. Leguggoltam és neki álltam az eléggé undorító munkának. Furán nézhettem ki kívűlről, de engem ez érdekelt a legkevésbé miközben a koszos vízben turkáltam. Sehol semmi. Álltam volna fel, de valami visszatartott. Valaki a vállamra tette a kezét és teljes erejével tartott vissza. Másik kezét felém nyújtotta, amiben benne volt a kulcsom.


felt*-vért isznak és mágikus erőkkel rendelkeznek. Majdnem lehetetlen megölni a felteket, mert nagyon erősek és kiszámíthatatlanok, mert mindegyik feltnek másmilyen a képessége. A legerősebb faj.

2. rész

Mr. Snowt már megbeszéltük, most magamról mondok pár dolgot és az egyediségeimről: Laktózérzékeny vagyok :D. Na jó, még az is érdekes dolog, hogy démon vagyok méghozzá nagyon rossz démon (a rossz nálunk azt jelenti, hogy kitűnő, kiváló). A sátánfajzat megnevezést kifejezetten gyűlölöm!!! Ennyi erővel az angyalok "istenfajzatok". Nem arról van szó, hogy nem szeretem és nem tisztelem Istent, hanem arról, hogy az angyalokat nem szeretem és nem is tisztelem. Amolyan angyal gyűlölő, Istent szerető démon vagyok. Egyébként tippem sincs, hogy hol vannak a szüleim. Egy nap mikor felkeltem az asztalon volt egy cetli, amire ez volt írva: ,,Helli! Vigyázz magadra és az öcsédre! El kell mennünk messzire, mert a FŐNÖK azt kérte. Puszi: Anya és Apa"
A szüleink nem éppen legálisan dolgoznak. Ha kell akkor ölnek is. Apa amolyan "ördög ügyvédje" anya pedig a segítője. Azt én sem tudom, hogy ki az a FŐNÖK, de meglepő módon anyáék sem tudják. Na ezek lennének a szüleim. A mi kis családunkban még van egy személy, akit nem mutattam be. Ez a személy az öcsém, Larry. Igazából nem a tesóm, csak anyáék örökbefogadták valamilyen különös okból kifolyólag. Mellesleg nagyon szeretem, de néha az agyamra megy. Én is az ő agyára, de ez nem lényeg. A fontos az az, hogy éjfélre haza kell érnem, mert Larryvel így beszéltem meg. Ez a múltam volt most jöjjön a jelen!

1. rész

Egy titokzatos, sötét hajú lány megy az utcán. Azt gondolnád, hogy egy átlagos lány. De ha kinyitnád a szemed, rájönnél, hogy nincsenek átlagos emberek. Ez a lány meg végképp nem átlagos. Jó azt nem várom, hogy első látásból tudd meg rólam, hogy egy hete halt meg a macskám és természetfeletti erőkkel rendelkezem. Jól olvastad, az a sötét hajú lány én lennék. A nevezetes Mitchell Kleir. Olyan nevezetes vagyok, hogy az öcsémen kívül senki sem tudja a nevemet csak a néhai macskám, Mr. Snow. Jó, jó! Többször nem fogom emlegetni szegényt, csak ez a seb nekem elég új. Nagyon közel álltam Mr. Snowhoz! Ezért lepődtem meg, amikor elvittem szerencsétlen holttestét a dokihoz az meg kijelenti, hogy Mr. Snow terhes volt!!! Képzelheted, hogy mekkora nagy cirkuszt csináltam! Mit képzel magáról ez az "állatdoki", hogy azt hazudja nekem, NEKEM, aki mindent tud az állatokról, hogy a macskája nem hím nemű, hanem nőstény! Ráadásul négy kölyökkel a hasában halt meg, SZERINTE! Szerintem pedig az öccsém ölte meg! Hogy hogyan? Mr. Snow felébrett egy cipősdobozban, mert az én aranyos, drága kis öcsikém belerakta, pedig tudta, hogy klausztrofóbiás és gondolom ez nagyon megviselte a macskámat. És azért volt dagatt, mert hallal etettem, mert az volt a kedvence, de pechére attól mindig felpuffadt. Várjunk csak! Mit is ígértem az elején? Ooops...